WASS ALBERT
Az erdő meséi
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó:
akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt,
ahogy a fák között tovaoson.
Te már tudod, hogy ezt a szellőt
az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod:
surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben.
Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd,
és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.
Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik.
Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.
De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél,
csodálatos meséket az erdőről...
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul,
s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.😇
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed.
Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.
És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved
és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,
egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten.
A JÓSÁGOT, A SZERETET ÉS A BÉKESSÉGET.
Te minderről semmit sem tudsz akkor.
Csak annyit hallasz, hogy a madarak
nagyon szépen énekelnek körülötted,
és a patak nagyon szépen mesél.
Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha,
a magas kék ég és rajta az a nagy,
csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül,
bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog...
AZ ANGYALOK TISZTÁSÁN JÁRTÁL, KEDVESEM.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.
Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Wass Albert
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.
Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Wass Albert
A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.
A séta a teljes magány.
Márai Sándor
A séta a teljes magány.
Márai Sándor
A növények és az állatok nem harcolnak a tél ellen; nem tesznek úgy, mintha semmi sem történne, nem próbálják meg ugyanazt az életet, élni, mint nyáron. Felkészülnek. Alkalmazkodnak. Rendkívüli átalakulásokat hajtanak végre, hogy átvészeljék ezt az időszakot. A tél az elvonulás ideje a világtól, közben be kell osztani a szűkös erőforrásokat, a tennivalókat a lehető leghatékonyabban végezni, eltűnni a szem elől; de ott történik az átalakulás. A tél nem egy életszakasz vége, hanem beavatás.
Katherine May
Katherine May
Kosztolányi Dezső: Naplójegyzet
egy havas reggelen /részlet/
Láttad, ki járkált itt az éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
mint egy fehér festőmüvész,
mint orfeumi csepürágó,
ki szappanhabbal fest tükörre,
úgy jött a hó, ez a kiváló,
öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyílt,
festett mesét, havas idillt,
besurrant ide és oda,
akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
megőszült százezer kalap,
úgy hogy a száraz és poros
elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel, tiszta hó,
nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
a fájó földön téli vatta,
langyos meleg serked alatta,
bebársonyozza az ereszt,
kabátunkon gyémántkereszt,
száll és csengettyüz lebegőn
az éles kristály
-levegőn.
egy havas reggelen /részlet/
Láttad, ki járkált itt az éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
mint egy fehér festőmüvész,
mint orfeumi csepürágó,
ki szappanhabbal fest tükörre,
úgy jött a hó, ez a kiváló,
öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyílt,
festett mesét, havas idillt,
besurrant ide és oda,
akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
megőszült százezer kalap,
úgy hogy a száraz és poros
elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel, tiszta hó,
nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
a fájó földön téli vatta,
langyos meleg serked alatta,
bebársonyozza az ereszt,
kabátunkon gyémántkereszt,
száll és csengettyüz lebegőn
az éles kristály
-levegőn.
A gólya elment. Szent István király napján láttam utoljára a mezőn. Nem halásztak, csak álltak-álldogáltak elgondolkozva a fűben. A fecskék vidáman csapongtak fölöttük a levegőben. Azok még nem gondoltak akkor az elutazásra.
Furcsa két madár ez, hogy tavasszal mindig idejönnek a másik világrészből, ősszel meg mindig visszatérnek a másik világrészbe. De ott nem raknak fészket és nem költenek, csak itt minálunk.
Gárdonyi Géza: Isten veled gólyamadár
Gyalogolni, annyi mint odakint lenni. Odakint, a "szabad levegőn", ahogy mondani szokták....Néha csak azért megyünk ki, hogy "levegőzzünk". Hogy kiszakadjunk a tárgyak és a falak mozdulatlanságából, mert a bentlét túlságosan fojtogató, hogy "kiszellőztessük a fejünket", amikor odakint süt a nap, mert kifejezetten igazságtalan megfosztani magunkat a fénytől, a kintléttől.
Frederic Gros: A gyaloglás filozófiája
Benedek Elek - Szeresd a fát...
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!
Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!
Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!
Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!
Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!
Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!
Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát!
REMÉNYIK SÁNDOR: FÖLD
Alkonybanyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.
Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.
Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándokul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.
Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.
Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.
Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)