Uram,
ott ülsz az én
hivatali előszobámban,
mint egy szegény sorsú kérvényező,
akinek az ügyét igazából
nem is muszáj elbírálnom,
mert nem az én illetékességi köröm,
mert a papírok se lettek
megfelelően kitöltve,
mert amúgy is annyi a dolgom,
így aztán rendre átvágtatok
előtted, oltom sürgősnél
sürgősebb napirendi pontjaim
tüzeit, a zárt ajtók mögött meg
olvasok, filmet nézek, netezek,
olyankor azt képzelem,
átlátsz a szitán,
átlátsz az elválasztó anyagokon,
és még szomorúbb és fásultabb
tekintettel meredsz magad elé,
mint a világ szégyene,
mint akivel felmostak már
minden padlót,
nem lepődik hát meg,
hogy most újabb valaki
és újabb padló,
neki ez a sorsa.
Odavetek neked olykor
egy-egy futó fohászt,
elbeszélgetek gyerekeidről,
az életedről, és megígérem,
amint időm van az ügyedre,
az lesz az első,
nem fogom halogatni,
ugyan, ne is hálálkodj,
hisz ez természetes,
remek fickó vagyok ám,
úgy emberileg,
mint szakmailag,
nincs miért aggódni,
és te beletörődőn,
jámborul bólintasz,
látszik, eszedbe se jut
kételkedni jószándékomban,
én pedig szégyenkezem.
A gond az egész profin begyakorolt
jelenettel csak annyi,
hogy tudtommal sehol sincsen
leírva: az Úr az én
szégyenem és lelkifurdalásom,
csak miatta röstelkedem,
csak előle rejtem arcomat
kezem menedékébe,
csak előle kushadok
fedezékbe.
Írva vagyon viszont,
hogy az Úr
az én váram és biztos menedékem,
pajzsom és páncélom te vagy,
te mentesz meg engem
az ellenség tőrétől,
tebenned bizakodom,
hozzád bújok,
szárnyadnak árnyékában
van az én oltalmam,
Isten az én testem, jobbik felem,
húsom és vérem,
szüntelen ismétlődő
újra és újrateremtettetésem,
Isten az én triatlonom,
futok előle, és ő a futás,
tekerek biciklin,
hogy sebesebben járjak,
és ő adja izmaim erejét,
ő az enyhítő szellő,
mely szembe fúj,
vízbe csobbanok,
ahol ő vár frissességgel,
Isten az én aranyalapom,
elásott és kiásott kincsem,
bankbetétem, PIN-kódom
és netbank-jelszavam,
nélküle semmi se lett, ami lett,
nélküle én sem lettem,
ketrecben fel-alá szaladgáló
buta szárnyas vagyok csak,
mely nem jön rá,
hogy maga szövi
egyre sűrűbbre a rácsot,
mely szabadságának korlátja,
és nem veszi észre,
hogy a fogva tartójának hitt
Isten is ott gugyul vele,
magammal együtt foglyul ejtettelek,
mert te vagy, Uram,
aki foglyul ejted szívemet,
és foglyom a te szíved.
Lackfi János A LELKIFURDALÁS ZSOLTÁRA
"Valóban 'bevonzzuk', behívjuk egymást, ahogy azt mondani szokták, de ez alatt ne valami misztikus, megfoghatatlan, ezoterikus dolgot képzeljünk el. Az ember ugyanis még nem is szólt egy szót sem, a testtartásával, a mozgásával, a nézésével, a kisugárzásával már üzen magáról a külvilágnak, és aki erre a karakterre fogékony, mert volt már hasonló az életében, az 'felismeri' őt. Ezért olyan könnyű egy évtizedek óta játszott játszmához, egy ezerszer megismételt helyzethez megfelelő új partnert találni, aki pontosan úgy reagál, ahogy megszoktuk, már csak végszavaznunk kell egymásnak. De ha kivételesen mégis tévednénk a választásban, a saját hozzáállásunkkal és viselkedésünkkel még mindig legyárthatjuk a jól ismert helyzetet.
Ha például úgy lépünk be egy társaságba vagy munkahelyre, hogy itt bennünket úgyis bántani fognak, innen úgyis kinéznek majd (hiszen mindig így történik), akkor ez meghatározza a viselkedésünket: háttérbe húzódunk, észrevehetetlenné vagy távolságtartóvá válunk, hogy védjük magunkat, esetleg a várt visszautasítást megelőzve magunk viselkedünk ridegen és lekezelően másokkal. Az eredmény: valóban semmibe vesznek, vagy utálni, üldözni kezdenek. Mi előre megmondtuk, nem? Úgy tűnik, minden csak a dolgok megszokott, igazságtalan rendjébe illeszkedik, amelyben teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, és észre sem vesszük, hogy az események alakulásához magunk is aktívan hozzájárultunk."
Dr. Almási Kitti: Bátran élni
Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében – vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhol a világon.
Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában – ahova talán nem véletlenül született – nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinduizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájába öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, szélsőséges szubjektivitással mindarról, ami ott közel jött hozzám.
Popper Péter