Csak azokat az érzéseket tudjuk elengedni, amelyeket bevallottunk magunknak. 

Michael Lapsley

Nem baj, ha elengeded azokat, akik nem tudtak szeretni. Akik nem tudják, hogyan kell. Akiknek még csak meg sem sikerült próbálni.
Nem baj, ha kinövöd őket, mert ez azt jelenti, hogy inkább önszeretettel töltötted meg a benned lévő üres teret. Kinövöd őket, mert kezdesz beléd nőni. És ez több mint rendben van, ezt meg kell ünnepelni.
Angelica Moone

Van egy csomó élethelyzet, amikor a szívós kitartás elismerésre méltó és előrevivő dolog, ugyanakkor van, amikor bölcsebb rájönni arra, hogy itt az idő valamit föladni, és rábízni a gondviselésre. Ha létezésünk csónakjában a folyó sodrásával ellentétes irányban evezünk, akkor az egész életünk arról fog szólni, hogy rendkívüli erőfeszítések mellett nem jutunk sehova. Ha szinte megfeszülünk és mindent beleadunk, akkor is egy helyben fogunk rostokolni, vagy lassan csordogálunk hátrafelé. Feltételezem, mindenki ismer olyan embert a környezetében, aki ilyen nagy erőfeszítésekkel éli az életét, mégsem jut egyről a kettőre. Meg hát, gondolom, olyan is akad, aki saját maga is érezte már egyszer-egyszer: hiába tesz meg minden tőle telhetőt, valahogy mégsem akarnak működni a dolgok. Ilyenkor, ha valaki elég bölcs, legalábbis fölmerül benne a gondolat: nem lehetséges-e, hogy valamilyen áramlat ellen evez ennyire? Nem lenne-e itt az idő egy kicsit letenni az evezőt, és megnézni, hogy mi történik?

Dr. Buda László: Életbátorság

 Ha úgy tesszük fel magunknak a kérdést, hogy mi az, amit el kellene engednünk, akkor nagyon fájdalmas lesz a dolog, mert abban a pillanatban bekapcsol a veszteségtől való félelem. Nem akarunk rosszul járni! Célszerűbb tehát onnan közelíteni, hogy mi az a néhány dolog, amihez feltétlenül ragaszkodunk. Ha például ki kellene választanunk a szekrényünkből néhány olyan darabot, amelyektől akkor sem válnánk meg, ha a többiről mindenképpen le kéne mondanunk, akkor szinte biztos, hogy meg tudnánk mondani, melyek legyenek ezek. Ebből lélektanilag már az következik, hogy a többitől szükség esetén meg tudnánk válni. Ám ha úgy kérdezem, hogy mi az, amit el tudunk engedni, akkor ezek nagy részét valószínűleg nem említettük volna. Az, hogy miként tesszük fel magunknak a kérdést, nagyban befolyásolja, hogy egyáltalán miben tudunk gondolkodni. Ha a lemondásra, a veszteségre fókuszálunk, akkor ösztönösen szorongani és görcsösen kapaszkodni kezdünk. Ha azonban azt kérdezzük magunktól, hogy mi a legfontosabb, a lényeg, amihez mindenképpen ragaszkodunk, akkor a figyelmünket a valódi sarokpontok felé irányítjuk.

Dr. Almási Kitti: Életbátorság

 Az elengedés egy folyamat, melynek egyik lényeges eleme: feladni a veszteségekhez, sérelmekhez, traumákhoz való kötődést, és döntést hozni arról, hogy új irányba indulunk. Ennek viszont az az egyik feltétele, hogy érzelmi beszorultságunk feloldódjon, és a múltba zárt emóciók szabad utat kapjanak a kifejeződés felé, testi átéléssel, hanggal, akár mozgással, elképzelt helyzetek újrajátszásával, és így tovább. A legtöbb embernek – és ez alól saját magamat sem tekintem kivételnek – ez bizony nehéz, és sokszor nem is megy egyedül. Aki viszont egyszer mélyen, a zsigereiben és a szívében megérzi, a fejében pedig tisztán megérti, mekkora szabadsághoz jut az által, hogy megtanul elengedni, annak nem lesz már kérdés, hogy ezt érdemes gyakorolni, rutinná tenni, és kiterjeszteni minél több olyan dologra az életében, amitől korábban félt, vagy amihez kötődött. Az egyik legnagyobb spirituális lehetőség, ha egy idő után már ahhoz sem ragaszkodunk foggal-körömmel, akinek addig tartottuk magunkat. Ha meg merjük kérdőjelezni azt az identitást, amelyet addig felépítettünk, amiről azt gondoljuk, hogy ezek vagyunk mi. A legnagyobb dolog, amit ember létrehozhat, hogy az élete első felében fölépít egy gazdag, összetett személyiséget, majd az élete második felében lebontja azt. Megőrizni, stabilizálni, kitartani mellette, vinni bármi áron – egy idő után már inkább árt, mint használ. Amikor az ember abba a szakaszba ér, hogy már inkább a lazítás, a belső béke, a teljesség felé törekvés az érdeke, akkor azt érdemes megnézni, hogy van-e még bármi, amit el tud engedni, föl tud adni. Fontos: nem abban az értelemben, hogy elfáradt, már nem bírja el, hát abbahagyja! Hanem abban az értelemben, hogy rábízza magát és a dolgait valami nála nagyobb erőre.

Dr. Buda László: Életbátorság

Az elengedés nem kívül, hanem bennünk történik. A saját identitástudatunk változik meg. Nem őt engedem el, hanem a szerepemet, mely hozzá kötött. És abban a pillanatban szabadok vagyunk.
Müller Péter

 Látod, mi a két legnehezebb dolog az életben? (...) Elfogadni mindent, amit ad az élet, és elengedni mindent, amit elvesz. 

Robert Lawson

A boldogság annak a következménye, hogy elengedsz mindent, ami azt nem támogatja!

Robert G. Smith

Az adás és az elfogadás után a szeretet iskolájának talán legnehezebb tantárgya az elengedés művészete. Elengedni mindent és mindenkit, akiket valaha szerettünk, és hinni, hogy a lélek szabadságában örökre együtt maradunk. 

Simon András

Három megoldás van minden problémára: elfogadni, változtatni, vagy elengedni. Ha nem tudod elfogadni, változtass. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor engedd el.
Buddha

Az élet olyan, mint egy léghajó. Ha magasabbra akarunk szállni, meg kell tanulnunk elszakadni dolgoktól, és kidobni a kosárból azt, ami nem enged felemelkedni.
Raphaëlle Giordano

Az életünkben egy ideig (…) azt gondoljuk, hogy a problémáinkra megoldást kellene találnunk. A spiritualitás növekedésével fölfedezzük, hogy a probléma a megoldás része. A veszteség a növekedés része. Az ellentétek az egység részei. A tökéletlenségeink a tökéletes felé irányítanak. A sebeink mások gyógyításának, gyógyulásának eszközévé válnak.
Pál Feri

Nem tudsz mindent irányítani.
Néha lazíts, és hidd el, hogy a dolgok a helyükre kerülnek.
Egy kicsit engedj ki, és hagyd az életet megtörténni.
Kody Keplinger

Nehéz elengedni a dolgokat. Még akkor is, ha az, amit el kéne engedni, csupa tövis. Talán éppen azt a legnehezebb.
Stephen King

Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük.
Hermann Hesse

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk....
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Reményik Sándor
Mi mindíg búcsuzunk

Tanulj meg elengedni, ahogy egy ujjadra hurkolt léggömböt szélnek eresztesz: hadd szálljon, legyen az égbolté, a felhőké. Ezt rendszerint akkor tudod megtenni, ha megpillantasz valamit, amit a léggömbnél fontosabbnak vélsz, és meg akarod fogni. Akkor a régit az útjára engeded. Észre sem veszed, hogy kinyíltak az ujjaid."
Müller Péter

Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi Őt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod Őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni. Hanem messziről figyelni Őt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.
Csitáry-Hock Tamás

Ezek a napok, melyeknek nincs nevük és címük a naptárban, s mégis érezzük, hogy piros betűsek: a búcsú napjai, mikor észrevesszük, hogy megszabadultunk valamitől, egy állapottól, életszakasztól, mely zavaros volt és veszedelmes, terhes és nyűgös, s most egyszerre vége, s valami más kezdődik helyében, az élet új változata, amely talán jobb lesz. Mitől búcsúzunk e napokban? Nem tudjuk pontosan. Minden olyan, mint tegnap volt, éppen olyan érthetetlen és reménytelen - s mégis eltűnt valami, árny vagy ármány, s fellélegzünk.
Márai Sándor

Attól, hogy valakit vagy valamit nem engedek el, nem lesz jobban az enyém. Az elengedés kulcsa, hogy felismerem, hogy mindaz az enyém maradhat, amit a múltban kaptam tőle. Elveszíthetetlenül.
Pál Feri