Uram,
ott ülsz az én
hivatali előszobámban,
mint egy szegény sorsú kérvényező,
akinek az ügyét igazából
nem is muszáj elbírálnom,
mert nem az én illetékességi köröm,
mert a papírok se lettek
megfelelően kitöltve,
mert amúgy is annyi a dolgom,
így aztán rendre átvágtatok
előtted, oltom sürgősnél
sürgősebb napirendi pontjaim
tüzeit, a zárt ajtók mögött meg
olvasok, filmet nézek, netezek,
olyankor azt képzelem,
átlátsz a szitán,
átlátsz az elválasztó anyagokon,
és még szomorúbb és fásultabb
tekintettel meredsz magad elé,
mint a világ szégyene,
mint akivel felmostak már
minden padlót,
nem lepődik hát meg,
hogy most újabb valaki
és újabb padló,
neki ez a sorsa.
Odavetek neked olykor
egy-egy futó fohászt,
elbeszélgetek gyerekeidről,
az életedről, és megígérem,
amint időm van az ügyedre,
az lesz az első,
nem fogom halogatni,
ugyan, ne is hálálkodj,
hisz ez természetes,
remek fickó vagyok ám,
úgy emberileg,
mint szakmailag,
nincs miért aggódni,
és te beletörődőn,
jámborul bólintasz,
látszik, eszedbe se jut
kételkedni jószándékomban,
én pedig szégyenkezem.
A gond az egész profin begyakorolt
jelenettel csak annyi,
hogy tudtommal sehol sincsen
leírva: az Úr az én
szégyenem és lelkifurdalásom,
csak miatta röstelkedem,
csak előle rejtem arcomat
kezem menedékébe,
csak előle kushadok
fedezékbe.
Írva vagyon viszont,
hogy az Úr
az én váram és biztos menedékem,
pajzsom és páncélom te vagy,
te mentesz meg engem
az ellenség tőrétől,
tebenned bizakodom,
hozzád bújok,
szárnyadnak árnyékában
van az én oltalmam,
Isten az én testem, jobbik felem,
húsom és vérem,
szüntelen ismétlődő
újra és újrateremtettetésem,
Isten az én triatlonom,
futok előle, és ő a futás,
tekerek biciklin,
hogy sebesebben járjak,
és ő adja izmaim erejét,
ő az enyhítő szellő,
mely szembe fúj,
vízbe csobbanok,
ahol ő vár frissességgel,
Isten az én aranyalapom,
elásott és kiásott kincsem,
bankbetétem, PIN-kódom
és netbank-jelszavam,
nélküle semmi se lett, ami lett,
nélküle én sem lettem,
ketrecben fel-alá szaladgáló
buta szárnyas vagyok csak,
mely nem jön rá,
hogy maga szövi
egyre sűrűbbre a rácsot,
mely szabadságának korlátja,
és nem veszi észre,
hogy a fogva tartójának hitt
Isten is ott gugyul vele,
magammal együtt foglyul ejtettelek,
mert te vagy, Uram,
aki foglyul ejted szívemet,
és foglyom a te szíved.

Lackfi János A LELKIFURDALÁS ZSOLTÁRA

Ülsz hátradőlve mindentudó,
semmit sem értő mosollyal,
mint nagyapa a családi
ünnepségen, mikor már
nagyot hallott, és csak úgy
kavargott körülötte
a számára felfoghatatlan
ingerek sokasága,
kölkök randalíroztak,
felnőttek magyarázták elszántan
összes párkapcsolati és munkahelyi
gondjukat, összevitatkoztak
a politikán, a harmadik
világbeli szegénységen,
azon, hogy hány liter
vér vagy könny az ára
egy gyémánt nyakéknek,
egy lapra szerelhető
IKEA-bútornak.
Valakinek aztán
megakad a szeme
a maga elé derűsen
bámuló, szép öregemberarcon,
rákérdez kicsi szánakozással,
jaj, ugye, szörnyű nem hallani,
nem érteni ezt a sok mindent,
ami zajlik, habzik, örvénylik,
ugye, rettenetes, hogy már
követhetetlen az egész?
Valakinek aztán
megakad a szeme
a maga elé derűsen
bámuló, szép öregemberarcon,
rákérdez kicsi szánakozással,
jaj, ugye, szörnyű nem hallani,
nem érteni ezt a sok mindent,
ami zajlik, habzik, örvénylik,
ugye, rettenetes, hogy már
követhetetlen az egész?
Mire nagyapa a legtermészetesebb
derűvel felelte, és szólj, Uram,
szólj, ugye ezt feleled te is?
„Dehogy, ha valaki szeretne
közölni valamit, majd idejön,
és nyugodtan elmondhatja nekem.”
Mikor színpadiasan éneklem
a templomban a zsoltárokat,
mikor magányomban hozzád
fordulnék, és nem érzem jelenlétedet,
mikor elegáns köntöst szövök
a megjátszott hit csiricsáré
aranyszálaiból, akkor te, Uram,
hol is vagy? Ott vagy ugyan,
de már ott se vagy, diszkréten
visszahúzódsz, utat engedsz
azoknak, akiknek a színházat
játszom, esetleg saját magamnak,
a bolhamód pattogó gondolataimnak.
Mint mikor valaki rám néz a tömegben,
és felderül az arca, én pedig zavarban
vagyok, nem tudom, honnan ismerem,
de nagyon örülök annak, hogy valaki
ennyire tud örülni nekem, és persze
az illető a legbanálisabb módon elhalad
mellettem, és összeölelkezik kedvesével,
szerettével, rokonával, bárkijével,
én meg ott maradok szeretetlen,
kedvetlen, rokontalan, pont mint Isten,
mikor imádságra utaló magatartást tanúsítok
lélek és tűz nélkül, ami biztos szól valakinek,
ha másnak nem, a jó lelkiismeretemnek,
de sajnos, neki biztos nem. Nem,
ő nem az a szemrehányó rokon,
mikor gyöttök, aranyoskám, kihűl a leves,
nem megsértődik, csak persze
rosszul esik neki, mint elhanyagolt,
hitegetett szerelmesnek, akinek állhatatos
érzelmei nem a másik fél viselkedésétől
függnek, hanem az ő vonzalmától és
végleges elhatározásától. Akár egy
Mint mikor valaki rám néz a tömegben,
és felderül az arca, én pedig zavarban
vagyok, nem tudom, honnan ismerem,
de nagyon örülök annak, hogy valaki
ennyire tud örülni nekem, és persze
az illető a legbanálisabb módon elhalad
mellettem, és összeölelkezik kedvesével,
szerettével, rokonával, bárkijével,
én meg ott maradok szeretetlen,
kedvetlen, rokontalan, pont mint Isten,
mikor imádságra utaló magatartást tanúsítok
lélek és tűz nélkül, ami biztos szól valakinek,
ha másnak nem, a jó lelkiismeretemnek,
de sajnos, neki biztos nem. Nem,
ő nem az a szemrehányó rokon,
mikor gyöttök, aranyoskám, kihűl a leves,
nem megsértődik, csak persze
rosszul esik neki, mint elhanyagolt,
hitegetett szerelmesnek, akinek állhatatos
érzelmei nem a másik fél viselkedésétől
függnek, hanem az ő vonzalmától és
végleges elhatározásától. Akár egy
kizökkenthetetlen áramszolgáltató,
Uram, te áramoltatod a hitet, reményt, szeretetet
kimaradás nélkül, én kivághatok persze
biztosítékokat, hisztiket, rezet, akármit...
Ez az áramlás akkor is töretlen felém,
ha lepattog páncélzatomról, ellenállásomról,
az ember hatékony szeretne lenni,
statisztikák, kimutatások, százalékok,
hónap dolgozója, Uram, te mást tudsz,
nem hatékony vagy, hanem türelmes,
ülsz a sarokban mosolyogva,
örömmel nézed esztelen futkározásainkat,
drukkolsz, el ne essünk, be ne üssük
magunkat, amilyen szertelenek vagyunk,
neked is fájna, ha nekünk fájna,
össze vagy huzalozva velünk,
átéled történeteinket akkor is,
ha nem a te történeteid, és ha valaki
veled szeretne beszélni, biztosan,
egész biztosan idejön majd, és nyugodtan
elmondhat neked mindent.

Lackfi János AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁS ZSOLTÁRA

Charlie Chaplin a 70. születésnapján (1959. április 16-án) írta az alábbi vereset. (When I Loved Myself Enough)

Charles Chaplin: Önszeretet
(Amikor elkezdtem szeretni magam…)

Amikor elkezdtem szeretni magam, beláttam,
hogy a fájdalom és a szenvedés óvtak meg attól,
hogy a saját igazságom ellenében éljek.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Hitelességnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
milyen megalázó volt annak, akire ráerőszakoltam a vágyaimat,
pedig tudtam, hogy sem az idő, sem az illető nem érett meg rá –
még akkor sem, ha ez az illető én voltam.
Ma már tudom, hogy nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem vágyakoztam
többé egy másik élet után, és láttam, hogy körülöttem
minden kihívást és fejlődési lehetőséget jelent.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Érettségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
hogy mindig és minden alkalommal
a megfelelő időben és a megfelelő helyen vagyok,
és hogy mindaz, ami történik, helyes.
Ekkor megnyugodtam.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Öntiszteletnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam
el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal,
hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve.
Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz,
amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet,
és mindezt a sját tempómban és stílusomban.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
Őszinteségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam, mindentől
megszabadultam, ami nem tett jót az egészségemnek.
Ételektől, emberektől, tárgyaktól, helyzetektől és mindattól,
ami csak lehúzott és eltávolított magamtól.
Kezdetben ezt “egészséges egoizmusnak” neveztem.
Ma már tudom, hogy ez az
Önszeretet.

Amikor elkezdtem szeretni magam, nem akartam többé,
hogy mindenben igazam legyen. Így ritkábban tévedtem.
Ma már azt is tudom, hogy nevezik ezt:
Egyszerűségnek.

Amikor elkezdtem szeretni magam,
felhagytam azzal, hogy a múltban éljek,
és a jövőmért aggódjak.
Most már csak ebben a pillanatban élem az életem,
ahol minden történik. Minden napot megélek. Ez a
Tökéletesség.

Amikor elkezdtem szeretni magam, felismertem,
hogy a gondolkodásom nyomorulttá és beteggé tehet.
Amikor felfedeztem a szívemben rejlő erőt,
értelmem is fontos társra lelt.
Ezt a szövetséget ma már így nevezem:
A szív bölcsessége.

Nem kell félnünk az önmagunkkal vagy másokkal
folytatott vitáktól, konfliktusoktól és problémáktól.
Néha a csillagok ls összeütköznek,
és utánuk új világok születnek.
Ma már tudom, hogy
Ez az Élet!

Mindig kapaszkodom.
Munkákba, dicsőségbe,
pénzbe, házba, kocsiba,
szeretteim szeretetébe,
a tábla csokimba,
az önérzetembe, az igazságérzetembe,
apró örömeimbe.
A haszontalan időtöltéseimbe.
A hasznos időtöltéseimbe.
Elengedni mindezt,
és várni, hogy mit ad vissza belőle Isten.
A többi kuka.
Lackfi János: Kapaszkodás

Nem az nagy szám,
hogy én hiszek Istenben.
Hanem hogy Isten hisz bennem.
Pedig jobban ismer engem
magamnál. És már én is hányszor
nem hiszek magamban...

Lackfi János: Bizalom

 Nehéz feltennem a kérdést az egyedülállónak: el tudná-e hordozni, ha Isten netán sohasem segítené ahhoz, hogy társra találjon? Képes lenne-e teljes életet élni egyedül is - a magány fájdalmával együtt is?

Tapolyai Emőke

 Radikálisan definiáld magadat újra: az vagyok, aki az Isten szeret! Ez az igazi én! Minden más identitás csak illúzió. 

Brennan Manning

 Nem az a hit, hogy mindig mindben rendben lesz az életemben odakinn, hanem az a hit, hogy az életet, mégha bajban vagyok is elfogadom és jónak találom.

Etty Hillesum

Úgy vagyunk itt a világon, mintha ködben volnánk; de a hit olyan, mint a szél, amely eloszlatja a ködöt és látni engedi lelkünk fölött a szép napot…

Vianney Szent János 

— Uram, élet és erő forrása, én a csepp a vedren, éppúgy kezeidből való vagyok, mint csillagos világaid; áldlak s örülök, hogy vagyok. Ez a szent öröm hajnalt fest ez év első reggeleibe, s e hajnalokban lelkem a te pacsirtád. Kérlek, adj hitet, adj világosságot; nem tudom, mit hoz ez év, de bármit hozzon, ne sötétüljön el lelkemben a te arcod.

Prohászka Ottokár

 Figyelmesen szeressétek egymást, szívből!

1 Péter 1,22

Uram, te, aki keresztedre feszítve halált szenvedtél érettünk:
add, hogy ne pusztán emlék legyél, hanem élő valóság a szívünkben.
Hogy ne csak a fájdalmat lássuk, de a szeretetet is, mely vállalta értünk a halált.
S ha néha elbotlunk, sötétségben járunk, emlékeztess, hogy te is jártál ott – s győztesen jöttél ki belőle.

WASS ALBERT: NAGYPÉNTEKI IMA
Erdők könyve (részlet)

Húsvét az a pillanat, mikor a világ megszólal – csendben. Mert az igazi változás sosem zajos.
A feltámadás nem kürtszóra történt, hanem hajnalban, mikor a sírkő csendesen félregördült.
És azóta is így van: minden igazi csoda csendben történik. A szeretet, a hit, a megbocsátás – mind csendben támad fel bennünk.
Wass Albert

Húsvét a bizonyosság ünnepe. Bizonyossága annak, hogy a szeretet erősebb, mint a halál, és a fény mindig visszatér a legsötétebb éj után. Nem látványos csodákban él az isteni igazság, hanem a csendben, a belső békében, amit az ember akkor érez, amikor rájön: nincs egyedül. Húsvét nem a külsőségekről szól.
Nem a tojásról, nem a locsolásról, hanem arról, hogy feltámad bennünk a hit, az emberség, a megbocsátás, és minden, ami jobbá teszi ezt a világot. Feltámadásra van szükségünk, nemcsak halál után – hanem életünk során újra meg újra. Hogy legyen erőnk hinni a holnapban.
Wass Albert

Mi lenne, ha kiszabadulnánk Isten tágas ege alá? Ha belevetődnénk a nagy semmibe? A nagy Mindenbe? Ki a szabadba, be a sűrűjébe. Hiszen szabadnak lettünk teremtve, nem? ... Ha kipróbáljuk Jézus életformáját, mely Barsi Balázs atya szavaival a "kreatív csavargás" volt, meglátjuk, milyen az, amikor az Isten jósága élesben működik. Amiről Jacques Philippe azt mondja: a Gondviselés olyan ejtőernyő, mely mindenkinek a hátára oda van kötözve, de ha nem nyitjuk ki, sosem fogunk rájönni, hogy ott van.
Szóval tessék zuhanni, kedves zarándokok! ... És akkor átélhetjük, hogy isten tenyerén landolunk... Kockáztassunk néha! Hiszen zarándoklat az egész életünk!
Lackfi János

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép 

A kereszt felső ága égre mutat, nagy örömhírt tudat: „itt van a te utad”

a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
„vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”

 
a keresztnek alsó ága földre mutat: „vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.”

 "Az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12, 9)

A türelem kulcsai az elfogadás és a hit. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, szemléld reálisan magad körül a világot. Bízz magadban és döntésed irányvonalában.
Ralph S. Marston Jr.

Nagyszombat a csend napja.
A nap, amikor a Megváltó már nem szenved,
de még nem dicsőült meg.
A nap, amikor a test a sírban nyugszik,
és a lélek az árnyékok földjén jár,
hogy megnyissa az utat azoknak,
akik előtte voltak.
Nagyszombat az alászállás titka,
és a remény gyökere:
mert aki ott volt a föld mélyében,
az már tudja, hogy jön a hajnal.
Wass Albert

Nagypéntek nem a gyász napja, hanem a megértésé. Megérteni azt, hogy a szenvedés nem céltalan. Hogy az áldozat, amit önként vállalunk másokért, valami sokkal nagyobbat szül, mint amit elvesz. Nem a szögek tartották Krisztust a kereszten, hanem a szeretet. És ez a szeretet nem veszett el. Ma is él bennünk, ha meg tudunk csendesedni, ha nem a világ lármájára figyelünk, hanem a lelkünk mélyére. Ott van az igazság. És ott, egészen mélyen, a kereszt árnyékában már ott van a feltámadás fénye is. Mert Nagypéntek mindig Húsvétot ígér.
Wass Albert – A kereszt árnyékában