Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, fölemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert a saját képére teremtette.
Wass Albert

Uram, te, aki keresztedre feszítve halált szenvedtél érettünk:
add, hogy ne pusztán emlék legyél, hanem élő valóság a szívünkben.
Hogy ne csak a fájdalmat lássuk, de a szeretetet is, mely vállalta értünk a halált.
S ha néha elbotlunk, sötétségben járunk, emlékeztess, hogy te is jártál ott – s győztesen jöttél ki belőle.

WASS ALBERT: NAGYPÉNTEKI IMA
Erdők könyve (részlet)

Húsvét az a pillanat, mikor a világ megszólal – csendben. Mert az igazi változás sosem zajos.
A feltámadás nem kürtszóra történt, hanem hajnalban, mikor a sírkő csendesen félregördült.
És azóta is így van: minden igazi csoda csendben történik. A szeretet, a hit, a megbocsátás – mind csendben támad fel bennünk.
Wass Albert

Húsvét a bizonyosság ünnepe. Bizonyossága annak, hogy a szeretet erősebb, mint a halál, és a fény mindig visszatér a legsötétebb éj után. Nem látványos csodákban él az isteni igazság, hanem a csendben, a belső békében, amit az ember akkor érez, amikor rájön: nincs egyedül. Húsvét nem a külsőségekről szól.
Nem a tojásról, nem a locsolásról, hanem arról, hogy feltámad bennünk a hit, az emberség, a megbocsátás, és minden, ami jobbá teszi ezt a világot. Feltámadásra van szükségünk, nemcsak halál után – hanem életünk során újra meg újra. Hogy legyen erőnk hinni a holnapban.
Wass Albert

Nagyapám, aki még a béke embere volt, így indított el egy pünkösdi napon, eredj s keresd meg az igaz utat a világban s az emberek között.  
- S útravalóul mit vigyek?
Nagyapám rám nézett, gondolkozott egy kicsit, aztán annyit mondott mindössze:
- Jóindulatot az emberek iránt s megértést a világ dolgaival szemben.
Wass Albert /Rézkígyó/

Nagyszombat a csend napja.
A nap, amikor a Megváltó már nem szenved,
de még nem dicsőült meg.
A nap, amikor a test a sírban nyugszik,
és a lélek az árnyékok földjén jár,
hogy megnyissa az utat azoknak,
akik előtte voltak.
Nagyszombat az alászállás titka,
és a remény gyökere:
mert aki ott volt a föld mélyében,
az már tudja, hogy jön a hajnal.
Wass Albert

Nagypéntek nem a gyász napja, hanem a megértésé. Megérteni azt, hogy a szenvedés nem céltalan. Hogy az áldozat, amit önként vállalunk másokért, valami sokkal nagyobbat szül, mint amit elvesz. Nem a szögek tartották Krisztust a kereszten, hanem a szeretet. És ez a szeretet nem veszett el. Ma is él bennünk, ha meg tudunk csendesedni, ha nem a világ lármájára figyelünk, hanem a lelkünk mélyére. Ott van az igazság. És ott, egészen mélyen, a kereszt árnyékában már ott van a feltámadás fénye is. Mert Nagypéntek mindig Húsvétot ígér.
Wass Albert – A kereszt árnyékában

Ünnep az, amikor nem csak a pillanat erőfeszítésének, problémájának nyomása alatt vagyunk, és nem csak pihenünk, hanem kicsit elgondolkodunk múltról, jövőről, emlékeinkről, terveinkről, arról, amik az életünk kincsei, s beszélgetünk. Az ünnepkor megnyílik egy gazdagság a pillanat feladatain túl.

Jelenits István

Ami a tavasz a természetben, az a húsvét a lelkekben; ünnepe annak az ébredő s kikéredzkedő életnek.

Prohászka Ottokár

A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.

Arany János

A karácsony nem csak egy nap. És nem is három. Az igazi karácsony nem... Sőt, nem is napokkal számolható. Karácsony a szeretet születésének ünnepe. Szeretet pedig bármikor születhet. Bárhol, bármelyik napon, bármelyik pillanatban. Hiszen az első karácsonyig az a nap is csak egy volt a sok közül. A szeretet születésétől vált karácsonnyá.

Csitáry-Hock Tamás

Hetek óta készültünk erre a napra. A szeretet ünnepére. Most itt van. Együtt vagyunk a mieinkkel. Szép ez az ünnep, de törékeny, kényes, mint a finom üveg. Megkarcolhatja, összetörheti egy fintor, egy rossz szó, egy akaratlan mozdulat. Vigyázzunk rá.
Mosolyogni tessék! Szívből, igazán.
Janikovszky Éva

Az ünneplés több, mint rituálé, szokás és hagyomány. Szüntelen megerősítése annak, hogy az élet hullámhegyei és völgyei alatt kitartóan árad az öröm folyója.

H. Nouwen

AZ ÜNNEP AZÉ AKI VÁRJA
Aki magot szór ablakába

és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.
Szabó T. Anna

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.
Fekete István

Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.
Csitáry-Hock Tamás

Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.
Márai Sándor

Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?

Márai Sándor

Jó néha gyereknek lenni, és mikor lenne jobb, mint karácsonykor, hiszen gyermek volt az ünnep fenséges alapítója is.
Charles Dickens

Fekete István (1949) Roráte - karácsonyi novella


Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.
A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok égi Magasok”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja - gondolja Illés - hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
- Nem! - ijed meg. - ezt igazán nem szabad - s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? - mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda - a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról - csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
- Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
- Hö?! Mi? - és néz Illésre, mint a csodára.
- Te vagy az, Illés?
- Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy ...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
- Kicsit megszédültem - hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
- Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
Mi volt ez, Szentatyám? - néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült - mondja a főszent. És melegen sóhajt.
- Hjaj! Csoda! - suttogja a kis angyal.
- Hát bizony. A mai világban ...
- És most mit csinálnak?
- Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
- Gyere be, Máté, rég voltál nálunk - mondja Illés. Lángost sütött a lányom...

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
- Mi az a „lángos”, Szentatyám?

A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon